“Nagy-szín-pad - Nagy-szín-pad!” – skandálja a közönség, amikor egy zenekart megszeret, felfedez magának, és egyben arra buzdítja az adott fesztivál szervezőit, hogy a jelenleginél jobb helyen és időpontban léptesse fel őket legközelebb…
2014. májusában egyedülálló zenei versenyt indított útjára a VOLT Produkció és az MTVA. Az esemény - az alapítók szándéka szerint - már rövid távon is nagy hatással lehet a hazai popszakmára. A szervezők hangsúlyozzák: a Nagy-Szín-Pad! nem egy újabb tehetségkutató, azon 15, a hazai popszakma fontos szereplői által kiválasztott, országosan ismert és sikeres produkció lép színpadra. A meghívottak – legfőképp a győztesek – a következő egy évben jelentős támogatásra számíthatnak a Petőfi Rádió részéről, továbbá főszereplőként vehettek részt a VOLTon, a Szigeten és a Strand fesztiválon valamint videóklipet és turnétámogatást is kapnak. A “Nagy-Szín-Pad!” főszponzora az OTP Junior, amely a versenyt követően egy ötállomásos országos turnét is támogat.
A tehetségmutató verseny utáni turné egyik fő állomása az Expresszó, ahol az idei Sziget himnuszát is jegyző Ivan & The Parazol, a Random Trip-es Delov Jávorral fémjelzett Turbo, a dögös lírai-rockzenét játszó Óriás, és a modern electro rock-os We Are Rockstars lép fel, és hoz nekünk egy mini-fesztivál élményt.
koncert