Hazánk első számú rockzenekara, amely a pálinkához, a gulyáshoz, a magyar vizslához, illetve a Szigethez hasonlóan igazi hungarikumnak számít. Halhatatlan slágereiket és korszakalkotó albumaikat hallgatva több generáció nőtt fel. Ők a rock and roll rugói.
Lukács László bandája minden kétséget kizáróan a legnépszerűbb, jelenleg is aktív hazai rockzenekar. 1989-es megalakulásuk óta tizenhárom stúdióalbumot, két koncertlemezt, és két válogatást készítettek. Az új évezredben megjelent albumaik mindegyike aranylemez lett itthon, sőt Mindenki vár valamit című munkájuk 2006-ban a platina minősítést is megkapta. Állandó résztevői a legnagyobb könnyűzenei rendezvényeknek és a külföldiek körében is népszerű fesztiváloknak, fellépéseiken rendre hatalmas tömeg vesz részt. Legemlékezetesebb koncertjük 2009-ben volt a Szigeten: ekkor több tízezer ember előtt ünnepelték megalakulásuk huszadik évfordulóját.
2012 eleje óta Molnár 'Cseresznye' Levente helyett a zenekarban Sidlovics Gábor gitározik. Lukács-Fejes-Sidlovics triója 2014-ben készítette el tizenharmadik nagylemezét, az Urai vagyunk a helyzetnek címűt, amely már megjelenésének első hetén kétszeres platina státuszt ért el.
koncert