Péterfy Bori énekesnő-színésznő szólóban már majdnem hét éve van a színpadon. A Love Band zenekar sikersztorija 2006-ban kezdődött, és máig töretlen.
Péterfy Bori 2000 óta tagja a Schilling Árpád vezette Krétakör színháznak, korábban az Avisura Színházi Társaságban, Pintér Béla társulatában és filmekben is játszott - mindezek mellett a rockandroll éppoly fontos része életének, mint a színház: az 2007 tavaszán feloszlott Amorf Ördögök zenekar mellett a még mindig aktív KrétakörSzínészTáncZenekar énekesnője. Október közepén, a Megadó Kiadó gondozásában jelenik meg első szólóanyaga, amelyen a számokat részben a volt anyazenekar alapítói (Tövisházi Ambrus és Tariska Szabolcs), részben pedig a Kispál és a Borz, illetve a Kiscsillag zenekarok szövegíró-frontember-gitárosa, Lovasi András szerezte.
Péterfy Bori és kísérete, (az Amorf Ördögök extagjaiból verbuvált Love Band tagjai) a korábbi lemezeiknél jóval sűrűbb és energikusabb anyagot készítettek, amelyen felszabadultan játszanak a rockzene történetének kliséivel. Bori szólólemeze nemcsak virtuózan eklektikus stiláris keverék (Tövisházi Ambrus zenei producer és zeneszerző keze munkája), de múltidéző költészet (Tariska Szabolcs dalszövegei) és a világ aktuális állapotát bemutató, szuperéles fénykép is (Lovasi András dalai).
A Love Band tagjai csuklóból, erőlködés nélkül játszanak diszkót, ős-beatzenét, militáns rockot, mutáns reggae-t és pszichedelikus popot. Bori pedig lazán cserélgeti a szerpeit: sokszor ellenálhatatlan dizőz, néha vérszívó vámpír, máskor meg érzékeny, friss szerelmes tinilány. Mindez mégsem kiszámítható színésznői rutinból jön: lemezen és koncertszínpadon ő igazi popdíva.
A zenekar tagjai
Péterfy Bori: ének
Drapos Gergely: basszusgitár
Mészáros Ádám: gitár
Laskai Viktor: dob
Pápai István: timbales, bongo, zizi
Tövisházi Ambrus: billentyűs hangszerek
koncert