2016. március 10-én, csütörtökön 16.30-kor nyílik a „MAGYAR NŐFESTÉSZET 1895–1950 – Válogatás a Saphier Gyűjtemény anyagából” című kiállítás.
A Saphier Dezső ismert műgyűjtő festménykollekciójából kiállított közel ötven műalkotás a 19. század végének és a 20. század első felének magyar nőfestészetét reprezentálja – ezáltal manifesztálja, kijelenti, hogy létezett és létezik női művészet.
E kérdéskörről Gálig Zoltán művészettörténész azt vallja: „Az állítás, hogy volt női művészet, kérdést feltételez: van-e olyan sajátosság, ami jogossá teszi a téma önálló tárgyalását? Két alapvető nézettel találkozunk: egy művészet van, nincs külön női és férfi művészet (ez utóbbi kifejezés nem is használatos). Mások szerint van női művészet, elhatároló jellegzetességekkel.”
Történelmi tény, hogy a II. világháború előtti festőnőknek ritkán volt alkalmuk a bemutatkozásra. Ezen túl az utókor mostohán bánt velük, s ennek több okát is fellelhetjük. Mivel az alkotók jelentős része a felsőbb körökből származott, az 1950 utáni művészettörténet politikai okok miatt mellőzte őket a 20. század első felének művészetét bemutató tárlatokon, emellett tény, hogy külföldön is késve került fókuszba a női művészet.
Bár a női alkotók – a reneszánsztól kezdve – folyamatosan jelen vannak a művészettörténetben, a „nőművészet” önálló témaként azonban csak a legutóbbi évtizedekben tűnt fel mind Nyugat-, mind Kelet-Európában.
A Laczkó Dezső Múzeumban látható tárlat ehhez a művészettörténeti irányhoz kapcsolódva szólítja meg a látogatókat. A kiállításban a rendhagyó művek mellett számos olyan alkotás látható, amely a személyességgel, a női érzékenység tükröződésével ragadja meg a befogadót.
MAGYAR NŐFESTÉSZET 1895–1950
Válogatás a Saphier Gyűjtemény anyagából
kiállítás
Megnyitó: 2016. március 10., csütörtök 16.30
Helyszín: Laczkó Dezső Múzeum – 8200 Veszprém, Erzsébet sétány 1.
A kiállítás megtekinthető 2016. április 24-ig, hétfő kivételével 10-tól 18 óráig
kiállítás megnyitó