2019.03.14.
Veszprémi Programiroda
Esszencia: "Elindultunk a nagy útra..."

Népzene, klasszikus zene és jazz, idős és fiatal, régi és új, nő és férfi, vidám és szomorú, hagyományos és progresszív. EZ AZ ESSZENCIA…
…ahol a világ sokszínűségéből fakadó ellenétek éppolyan természetességgel léteznek együtt és egymás mellett a zenében, amire a való életben is vágyunk, tisztelve egymást, tanulva a másiktól.
Az Esszencia Produkció nem hasonlítható más, hagyományos népzenét játszó zenekarokhoz.
Tagjai kiforrott, egyénenként már elismert előadó- és zeneművészek találkozása. Együtt muzsikálásuk abbéli örömüknek kifejezése, hogy sokféleségükben megtapasztalhatják az egységet és ezáltal létrehoznak egy csakis rájuk jellemző belső harmóniát.
Vállalva az ehhez szükséges nyitottságot, képesek megszólaltatni a világ hangjának egy csakis rájuk jellemző, őszinte és persze jellegzetesen magyar, lecsöpögtetett Esszenciáját.

Tagok:
Lakatos Róbert – klasszikus brácsa, hegedű
(A Luxemburgi Európaai Szólisták zenekarának és a Szlovák Filharmóniának egykori brácsaművésze, a kassai Thália Színház zeneigazgatója; Fonogram díj; Harmónia díj; Pro Pátria díj)

Bognár Szilvia – ének
(alapító tagna az etNoé Zenekarnak; Kodály Zoltán-emlékdíj; Közép Mo-i Regionális Príma Díj; Népművészet Ifjú Mestere)

Balogh Kálmán – cimbalom
(a világ egyik legismertebb cimbalomművésze; a Liszt Ferenc Zeneakadémia zenetanára; Kodály Zoltán díj; Magyar Örökség Díj; Hungaroton díj; Bezerédj-díj; Népművészet Ifjú Mestere)

Kunos Tamás – népi brácsa
(alapító tagja a Csík Zenekarnak; Kossuth-díj; Prima Primissima Díj; Népművészet Ifjú Mestere)

Kováts Gergő – szaxofon, klarinét, fuvola
(az Irie Maffia és a Budapest Improvisers zenekarok tagja; Junior Príma Díj; a balatonfüredi országos jazz verseny győztese)

Bognár András – nagybőgő
(a Dresch Vonós Quartet tagja; Junior Príma Díj)

Kezdés:  19:00
Belépő:  1.800 Ft
Helyszín:  Hangvilla Színházterem

koncert folklór