2020.10.27.
Veszprémi Programiroda
Góbé koncert

A zenekar eddigi 13 éve alatt az egész Kárpát-medencét és fél Európát bejárta. Több, mint ezer koncertje során szinte minden olyan hazai könnyűzenei platformon szerepelt, ahol a világzene teret kap. A fesztiválok és klubok világán kívül új szcénákat is szívesen fedeztek fel: színház, cirkusz, táncszínház, filmzene. Koncertjeiken – legyen az bárhol az országban – korszakok, stílusok, ízlések találkoznak, tömegek éneklik dalaikat, perdülnek táncra.
A kezdetben – és párhuzamosan azóta is töretlenül – népzenét játszó csapat figyelme a 2011-es, A38-on rendezett Talentométer tehetségkutatón fordult a könnyűzenei műfajok felé – népdalokat könnyűzenei köntösbe bújtató műsorukkal kategóriagyőztesek valamint közönségdíjasok is lettek. A népzene és korunk zenéi nemcsak megférnek egymás mellett, de ugyanazon kultúrát alkotják, kölcsönhatásban állnak – ezeket a metszéspontokat keresi a Góbé eddigi három nagylemezén. Terveik között szerepel egy új világzenei lemez megjelentetése 2021-ben, amelyen új szerzemények, hangszerelések szerepelnek.
Egyedi, akusztikus hangszereik technikai határait feszegetve hoztak létre újszerű, de etnikus hangképeket. Rock, blues, dubstep, reggae, metal, jazz, pop, hiphop, és ami eszükbe jut – voltaképpen egy olyan “népi popzenét” alkottak, amely amellett, hogy szórakoztató és kortárs, megőrzi tradicionális ízeit. Ez az a behatárolhatatlan, csavaros észjárású “Góbé” stílus, amely a zenekar kézjegye.

Sokan a Góbé különleges hangzásvilágán keresztül találkoztak népzenével, vagy folklórrajongóként így váltak nyitottá modern zenei irányokra. Céljuk, hogy közelebb hozzák a népzenét az emberekhez, megismertessék azt a zenekultúrát is, ami dalaik mögött van. A csapat továbbra is húzza a talpalávalót füstös kocsmákban, eldugott tánctermekben, erdőn-mezőn, lakodalmon, táncházban, táborban, vonaton, a buszban, utcán, vagy ahol csak lehet. A folklór sokszínűségéből és közösségi erejéből merítkeznek, és ezt szeretnék visszaadni közönségük számára is. A Góbé zenekar továbbra is Kodály Zoltán útmutatását követve dolgozik azon, hogy “legyen a zene mindenkié”.

A zenekar tagjai:

Várai Áron – ének, duda, furulya
Rigó Márton – hegedű, brácsa, vokál
Vizeli Máté – brácsa, hegedű, gitár, koboz, vokál
Egervári Mátyás – cimbalom, tamburabrácsa, duda, furulya, fuvola
Hegyi Zoltán – nagybőgő
Czupi Áron – dob, ütőhangszerek, vokál
 

Kezdés:  19:00
Belépő:  1900 Ft
Helyszín:  Hangvilla Kamaraterem

koncert