A tábori lelkészet, a katonai kórházak és az orvoslás háborús viszonyait bemutató kiállítás, az első világháború századik évfordulója alkalmából.

A Test és lélek a Nagy Háborúban – Tábori lelkészet, katonai kórházak és orvoslás az első világháborúban című kiállítás megnyitója május 6-án, egyben a Gizella Napok ünnepélyes megnyitója is volt.

A Gyűjtemény földszinti és emeleti kiállítótermeiben látható levéltári dokumentumok, lelkészi, ápolói és vöröskeresztes öltözetek, a tábori lelkészet emlékei, orvosi műszerek, emlék-fotódokumentumok, korabeli dokumentumfilmek mind-mind az első világháború emlékét idézik.

1914-ben még énekszóval vonultak be a bakák, harci virtustól lelkesítve, s abban a tudatban, hogy mire a levelek lehullanak, már győzelmi mámorban térhetnek vissza otthonaikba, családjukhoz. Hogy nem így történt mégsem, s a háború újabb és újabb hadszínterekkel bővült, – a lövészárkokba kényszerítve hosszú hónapokon át a bakákat –, annak okait a történettudomány feladata feltárni. A harci mámorban úszó toborzót idézte fel a megnyitón a Magyar Honvédség Légierő Zenekarának ünnepélyes Ludovika-indulója. Vezényelt Katona János alezredes.

A tábori lelkészet, a katonai kórházak és az orvoslás háborús viszonyait bemutató kiállítás, az első világháború századik évfordulója alkalmából szervezett kiállítások, programok sorába illeszkedik, bemutatva a háború hétköznapjait, testi és lelki kálváriáját. Bemutatja a 19. század nagy orvosi Nobel-díjas felfedezéseitől a Nemzetközi Vöröskereszt megalakulásán át, a császári és királyi, a magyar királyi honvédség és annak osztrák megfelelője egészségügyi és lelkészségi intézményeinek tevékenységét, s külön a Veszprém Városi Császári és Királyi Tartalékkórház munkáját, valamint a Balaton-felvidék különböző településein kialakított hadiárva-intézetek szolgálatát. Betekintést nyújt a korabeli sebészet és a bakteriológia robbanásszerű fejlődésébe is, képet kapunk az oltóanyagok, a röntgendiagnosztika, a plasztikai sebészet és a vérátömlesztés korabeli eredményeiről.

A kiállításon olvasható XV. Benedek pápa imája a békéért, láthatóak a veszprémi 31. gyalogezred halotti anyakönyveinek másolatai, lelkészi kitüntetések, a tábori lelkészek öltözetei, felszerelése, a római katolikus tábori kápolna kellékei, egy tábori oltár felszerelése, szertartáskönyvek, katonai imakönyvek, emellett megismerkedhetünk a Veszprémi Főegyházmegye tábori lelkészeivel; a protestáns, a görögkeleti, a görögkatolikus és a római katolikus felekezetű tábori lelkészek, a tábori imám és a tábori rabbi pasztorációs tevékenységével.

A kiállítás azoknak a lelkészeknek, orvosoknak, ápolóknak és ápolórendeknek, gyógyszerészeknek állít emléket, akik az első világháborúban életüket kockáztatva a sebesültek, a frontokon harcolók és a haldoklók szolgálatában álltak és adták számukra a feltámadás és a hazatérés reményét. Szeretné hangsúlyozni, hogy sem a fronton, sem a hátországban, sem testi, sem lelki gondjaival nem maradt magára az ember – ismertette bevezetőjében a kiállítás egyik kurátora, a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény igazgatója, Udvarhelyi Erzsébet, aki köszönetet mondott mások mellett Lichtneckert András levéltáros, történésznek, Nagy Károly kiállításrendezőnek, Král Éva restaurátornak és Kovács Petra építészmérnöknek.

A kiállítás rendezői más múzeumok és magángyűjtők anyagából is válogattak: a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum és Könyvtár, a Katolikus Tábori Püspökség, a kecskeméti Katona József Múzeum, a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház, az Országos Széchényi Könyvtár, a Természettudományi Múzeum, az esztergomi Prímási Levéltár, a Keresztény Katonák Szövetsége, a Betegápoló Irgalmasrend és a Páli Szent Vince Szeretet Leányai Társasága (Irgalmas Nővérek) magyarországi rendtartománya gyűjteményéből; Katona József, a Szent János Kórház főorvosa, Hogya György helytörténész és Bárány László főorvos magángyűjteményéből; a veszprémi Eötvös Károly Megyei Könyvtár, a Veszprémi Érseki Könyvtár, a Laczkó Dezső Múzeum, a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára és a Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár gyűjteményéből. A ruharekonstrukciókat Czédly Mónika divattervező, a Méretes Szabóság szabómestere, Tóth István és a Szuperzob Kft., Zob Veronika készítette.

A Nagy Háborúban alkalmazott új harcmodor, haditechnika (vegyi fegyverek) új kihívások elé állította mind az orvostudományt, mind pedig a lélekgondozóként dolgozókat, közöttük az egyházak lelkészeit is. Kapronczay Károly akadémikus, orvostörténész, levéltáros hangsúlyozta a különböző szervezetek, az Egyház, benne kiváltképpen a betegápoló szerzetesek, valamint a Vöröskereszt mozgósító szerepét, amelyek a társadalom öntevékeny erejét, önkéntesek sokaságát hozták mozgásba. Olyan infrastruktúra jött létre, amely mobil volt, azonnal használható. A Budai Irgalmasrendi Kórház az egyik hadikórháza lett a háborúnak. Békeállapotban akkoriban a katona-egészségügynek mindössze 146 katonaorvosa volt. A háborúban közel ezren vettek részt, s közülük mintegy ötszázan életüket vesztették a háborúban, nem beszélve az ápolószemélyzetről. A számadatok megrendítően illusztrálják a veszteségeket: a Monarchia 3,8 millió katonával vett részt a háborúban több fronton, ebből kétmillió magyar baka volt. A trianoni Magyarországon 750 ezer hadigondozott/hadirokkant, 650 ezer hadiözvegy és ugyanannyi hadiárva szorult gondoskodásra. Rengeteg vér, szenvedés kísérte, követte a háborút, s eredmény nélküli lett a sok áldozat, fűzte hozzá a történész.

A Betegápoló Irgalmasrend tagjai a lélek világából érkeztek emberi világunkba, emelte ki több évszázados gyógyító, gondoskodó szolgálatukat Kozma Imre atya, közössége nevében, emlékeztetve a rendalapító Istenes Szent Jánosra, aki a 15-16. század fordulóján egészen sajátos üzenettel állt az emberek elé, a gyógyításnak olyan kultúráját jelenítette meg, amely megújította a kor emberének világát, nemcsak a gyógyítás területén, hanem a gondolkodás területén is: megjelenítette az irgalmat és az irgalmasok karizmáját a hospitalitást (ráfigyelő, áldozatvállaló gondoskodást). Elemezve az irgalom szó jelentéstartományát, rámutatott: olyasfajta védettséget, védelmet jelent, mint amilyet a fejlődő magzatnak az anyaméh – a szó héber eredetijének ez is a jelentése. Az irgalom az az ajándék, amelyet Istenes Szent János és követői felkínáltak az embereknek. Így teszünk, mikor a bajban lévő embert megajándékozzuk a közelségünkkel, beengedjük az életünkbe, helyet adunk a szívünkben a másik embernek, vallotta. Az irgalmasok ezt az elfogadó jóságot, és az Istentől hozott üzenetet jelenítették meg, amely az ember számára a bajban a legnagyobb vigasztalás.

Emlékeztetett, hogy a történelemben a török veszedelem óta az irgalom és az imádság erejével számos harci eseményben a sebesültek sebeit kötöző irgalmasrendi szerzetesek szolgálata és imádsága enyhülést hozott a szenvedések közepette. Irgalmasrendiek szervezésében alakult meg az első kórház Szepesváralján 1650-ben, aztán Pozsonyban és még tizenhárom városban. A ma élő szakemberek is szívesen nyúlnak vissza a rend ősi gyógyító hagyományaihoz, emelte ki, bizonyítva, hogy a legnagyobb ajándék az orvosi tudáson, a műszerezettségen túl, az ima és az ember közelsége. Ezt erősítette meg Porga Gyula polgármester is a kiállítás megnyitóján, amikor Kalkuttai Boldog Teréz anya és a Szeretet Misszionáriusai leányainak életszolgálatát idézte, akik – mint az egy interjúban elhangzott – napjaikat a betegek látogatására fordítják, s a látogatások közötti időben pedig az imádság erejével töltekeznek, engesztelnek, hogy fenn tudják tartani egész embert (lélek és test egységes erejét) kívánó szolgálatukat a világban.

Köszönöm azt a nemes és hiánypótló munkát, amellyel a szeretetszolgálat hőseinek kívántak emléket állítani szakmai igényességgel a kiállítás rendezői – hangzottak fel Bíró László püspök, Magyarország katonai ordináriusa hálás szavai a megnyitó végén (melyeket a főpásztor távollétében Kótai Róbert százados, tábori lelkész olvasott fel az egybegyűlteknek). Munkájukkal a veszendő történelem egy részletének megőrzésén túl az emberi, keresztény erényekre emelik a látogatók tekintetét. Kívánom azt, hogy minden látogatóban – legyen katona, egészségügyi dolgozó, tanár, diák, avagy szülő – fogalmazódjék meg a vágy az emberiesség és a béke munkálásához. Végezetül Bíró László Prohászka Ottokár hagyatékából egy megrendítő levélből idézett, amelyet egy világháborút megjárt katona vetett papírra és küldött el a püspöknek, mintegy a Lélek hangjait szavakba öntve: „Mennyi jóság és szeretet élt az emberek szívében a háború sodrában, a közös szenvedés perceiben is! Saját szememmel láttam, mikor egy sebesült kozák arcon csókolta haldokló szomszédját, egy magyar katonát, s ujjával a kereszt jelét rajzolta homlokára, mikor az örökre lehunyta a szemét.”

Prohászka püspök ezt jegyezte a levél alá: „A szenvedő s a kegyetlen világnak győzelmes hatalma nem lehet más, mint a jó lélek. A lélekkel kell legyőzni a rosszat. Nem abban áll a világrend, hogy rossz ne legyen, hanem abban, hogy lélek legyen, s hogy a rosszat a több, jobb, nemesebb és szeretőbb lélekkel győzzük le.”